"Szentély" kápolna, Vatikán Pavilon a 2018-as Velenecei Biennalén
Projekt: Foster + Partners, London, United Kingdom
Design csapat: Norman Foster, Foster + Partners Tecno
Az Apostoli Szentszék a történelem során először vesz részt a Velencében évente megrendezésre kerülő Építészeti Biennálén saját standdal, a Vatikáni Kápolna projekttel, melynek kurátora Francesco Dal Co. A projekt a lagúna egyik szigetén a San Giorgio Maggiorén valósul meg, tíz valódi kápolna megépítésével, melyet különböző építészek terveztek a világ minden tájáról.
A kápolnák száma is szimbolikus, a tízparancsolatra utalva olyanok, mint a kőbe vésett szavak, melyek harmóniája átüt a mindennapi élet szövetén. A projekt egy precíz modellből ered, a "Woodland Chapel"-ből, melyet Gunnar Asplund építész tervezett 1920-ban a Stockholmi temetőbe.
Asplund szerint kápolnája egy tájékozódási és találkozási pont, a meditáció helye, mely a véletlen vagy a természet közbeavatkozása során alakult ki, mint a labirintusszerű életutunk fizikai kivetülése. Ugyanezt a témát ajánlották a tervezésre felkért építészeknek, akik közül Norman Foster a Technot választotta a kápolna megvalósítására. A koncepció kezdőpontja három szimbolikus kereszt és egy fahíd, ami fokozatosan egy tengeri fű szerkezetté vált, acél rugókkal és kábelekkel, melyek egy fa létrát tartanak.
A Tecno egy olyan "Design gyár", mely képes lefordítani az építészek gondolatait a valóság nyelvére: építményeket, környezetet hoznak létre a tervekből. A kápolna egy különleges projekt, ami megerősíti a szoros együttműködést, mely Norman Foster és a Techno között már 30 évre tekint vissza, és olyan jelentős és ikonikus projekteket jegyez, mint a Nomos asztal, vagy számos gyönyörű belső tér kialakítását, mint például a Carré d’Art Museum-ot Nîmes-ben, a British Museum Londonban és a Porcelanosa vagy a Kuwaiti Nemzeti Bank irodái.
A kápolna 12 méter hosszú (7 méter fedett, 5 méter fedetlen), 6 méter magas, teljes mértékben fa és fém konstrukció.
Fotók: Alessandra Chemollo
Forrás: Architonic www.architonic.com